Erre az három dologra figyelj tavasszal a lakásban

Tavasszal felébred a természet, felébredünk mi és felébred a nap is. Egyre jobban látszódnak a porcicák a polcokon, a növényeken, de megjelennek szinte mindenhol. Éppen ezért érdemes egy nagytakarítást végezni, amely távol tartja az allergiásoktól a kellemetlen tüneteket. Ebből a cikkből kiderül, hogy mi az az x dolog, amire oda kell figyelni tavasszal a lakásban az egészségünk megőrzése érdekében.

Tavaszi nagytakarítás

Ebben az időszakban nemcsak a porszívózásra és az ablakpucolásra kell hangsúlyt fektetni, hanem az ágyneműhuzatokra és a függönyökre egyaránt. Ha ezekre több energiát szánunk, akkor csillogóan tiszta és egészséges lakásban élhetünk tovább.

Portörlés

A porcicák eltávolítására nemcsak a látható helyeken van szükség, hanem mindenhol. Olyan részekre is térjünk ki, amikről gyakran megfeledkezünk, mint az ágyneműtartó, a fűtőtestek, illetve a csillárok. A légkondis otthonokban mindenképpen tisztítsuk ki továbbá a ventillátorokat és a filtereket egyaránt. Akinek kandalló is van a házában, ott a kéményt is érdemes legalább évente egyszer átnézetni és kikormoltatni, hogy biztonságban tudjuk magunkat.

A portörléshez hozzátartozik a függönyök, a 200×220 cm-es méretű paplanhuzatok, a terítők és a lepedők kimosása is. Ez fontos, hiszen a poratkák minden felületen megmaradnak, így a textilen is, amikbe akár egyéb kórokozók is elbújhatnak. Egy alapos tisztítás azonban eltávolítja őket onnan, így sokkal egészségesebb élhetünk.

Gyógyszeres szekrény átvizsgálása

Valljuk meg, nem sokat nézegetjük a gyógyszeres és vitaminos szekrényt. Érdemes azonban évente egyszer kiválogatni a már lejárt szavatosságú vitaminokat és szereket. Fontos tudni azonban, hogy ezek veszélyes hulladékok, így semmi esetre se dobjuk a kukákba, helyette adjuk le a közeli gyógyszertárban. Ne feledkezzünk meg az étrendkiegészítőkről és a különböző vitaminokról sem.

Lejárt és nem használt kozmetikumok átválogatása

Nemcsak a gyógyszerek között kell körbe nézni, hanem a kozmetikumokat tartalmazó polcokat és fiókokat is vizsgáljuk meg. Vannak termékek, amiket pár havonta cserélni kellene. Ilyenek a szempillaspirálok, a púderek, illetve szemhéjfestékek is, amiket nem szabad túl hosszú ideig használni. Ezek hosszabb távon az egészségünket veszélyeztetik, kötőhártya-gyulladást és kiütéseket okozhatnak. A kialakulásukat rendszeres fertőtlenítéssel és a sminkeszközök tisztításával csökkenthetjük. Érdemes továbbá időnként a szivacsokat és a mosdókesztyűket is lecserélni.

Összegezve: A tavaszi nagytakarításhoz nemcsak a portörlés és a különböző textilek kimosása tartozik. Érdemes legalább évente egyszer a csillárokat is letörölni, átvizsgálni a gyógyszeres szekrényt és kidobni a nem használt és lejárt szavatosságú kozmetikumokat is. Ilyenkor érdemes már kimosni a párnákat, a szőnyegeket, a 200×220 cm-es méretű paplanhuzatokat és a függönyöket egyaránt. Ezzel sokat teszünk az egészségünkért és a friss otthon fenntartásáért.

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*